Betört a volt élettársához

2014. 03. 16., v - 07:58
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a gyanúsítottal szemben, aki Létavértesen betört a volt élettársa házába.

A nyomozás adatai szerint egy férfi 2014. február 13-án 16 óra 45 perckor telefonon értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét arról, hogy Létavértesen, a családi háza egyik ablakát valaki betörte, majd bemászott a lakásba és a hálószobából  ellopta a készpénzét. A bejelentést követően a helyszínre érkező rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és a tanúkutatást az ismeretlen tettes azonosítása és felkutatása érdekében. A beszerzett információk és a tanúk által adott személyleírás alapján az egyenruhások látókörébe került egy tépei lakos, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. A járőrök a betörőt egy órán belül Létavértesen elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra.

A nyomozóhatóság munkatársai az eltulajdonított készpénz egy részét a terheltnél megtalálták és lefoglalták, melyet a sértettnek visszaadtak. A nyomozók K. Anitát gyanúsítottként kihallgatták, amely során a 27 éves nő beismerő vallomást tett.

Vele szemben a Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat 2014. március 10-én bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.