Berúgta a vasútállomás üvegajtaját

2015. 12. 23., sze - 08:21
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök elfogták a 17 éves fiatalembert.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy fiú 2015. december 23-án 0 óra 45 perc körüli időben a Debrecen, Petőfi téri Nagyállomás egyik bejárati ajtajának üvegét berúgta, majd az épületbe bement. Az esetről a vasútállomás biztonsági szolgálata tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A helyszínre érkező rendőrök a váróteremben azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 17 éves konyári lakost, akit a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók a fiút gyanúsítottként kihallgatták. A fiatalkorú a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Debreceni Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben – szabadlábon hagyása mellett – garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.