Berúgta a telefonfülke ablakát

2014. 09. 09., k - 09:10
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a férfival szemben, aki Debrecenben megrongált egy telefonfülkét.

Egy állampolgár telefonon tett bejelentést 2014. augusztus 19-én 23 óra körüli időben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére arról, hogy Debrecenben a Kossuth utcán egy férfi megrongált egy telefonfülkét.

A rendőrök a bejelentést követően a helyszínen elfogtak egy helyi lakost, akit bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállítottak a városi rendőrkapitányságra.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki E. Lászlót, aki a megalapozott gyanú szerint berúgta a telefonfülke ablakát, mely ennek hatására betört. A terhelt beismerő vallomást tett.

A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást a 22 éves férfival szemben és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Babakocsi volt az álca a rabláshoz

A fővárosi rendőrök elfogták azt a párost, amely a Népligetnél kirabolt egy magyar bajnok bokszolót. A sértett nem feljelentést tett, hanem a közösségi médiában osztotta meg a történteket.

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 16-án 00 órától 2024. szeptember 30-án 24 óráig.

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.