Belerúgott a gépkocsiba

2015. 12. 19., szo - 09:45
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a 28 éves férfit.

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett – indított nyomozást B. Péter debreceni lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. december 18-án 15 óra körüli időben Debrecen, Kassai út és Benczúr Gyula utca kereszteződésénél található gyalogátkelőhelyen történő átkelés közben egy férfi vitatkozni kezdett egy személygépkocsi sofőrjével. A gyalogos azt sérelmezte, hogy a gépjárművezető későn állt meg és ezért nem kellő időben adta meg neki az elsőbbséget. A 28 éves férfi hangosan szidalmazni kezdte a sofőrt, akinek a gépkocsijába is belerúgott, majd tovább ment. A sértett ekkor kiszállt az autójából és visszatartotta az agresszív férfit, majd az esetről bejelentést tett a rendőrség ügyeletére. A helyszínre érkező rendőrök a 28 éves B. Pétert elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a helyi lakost, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.