Békés megye útjain történt

2021. 06. 01., k - 09:30
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt baleset, négy könnyű és két súlyos sérült.

Békés megyében 2021. május 31-én öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Tótkomlós külterületén 11 óra 30 perc körül egy személygépkocsi lesodródott az útról, fának csapódott, majd az oldalára borult. A balesetben a járművet vezető nő könnyebben megsérült. Egy órával később Orosházán, a Rákóczi út és a Deák Ferenc utca kereszteződésében egy személygépkocsival közlekedő nő nem adott elsőbbséget egy segédmotor-kerékpárosnak, és összeütköztek. A mentők a segédmotoros kerékpár vezetőjét nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel vitték kórházba. Békéscsabán, a Madách utca és a Tompa utca találkozásánál 14 óra 15 perc körül szintén egy autó és egy segédmotor-kerékpár ütközött össze, a kétkerekű járművel közlekedő férfi könnyebben sérült. Negyed órával később Medgyesbodzás külterületén egy menetrend szerint közlekedő busz vezetője azért, hogy elkerüljön egy balesetet, hirtelen irányt váltott és fékezett. Egy utas a manőver közben nekiesett a busz egyik korlátjának és súlyos sérülést szenvedett. A 47-es számú főút Békéscsaba és Csorvás közötti szakaszán 18 óra körül egy személygépkocsi átment a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és összeütközött egy szabályosan közlekedő kistehergépkocsival. A személyautó vezetője könnyű, míg a teherautó vezetője súlyos sérülést szenvedett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam