Békés megye útjain történt

2021. 04. 25., v - 07:50
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt közlekedési baleset, nyolc könnyű és egy súlyos sérült.

Békés megyében 2021. április 24-én öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Újkígyóson, az Újköz utca és a Kossuth utca kereszteződésében 9 óra 30 perc körül összeütközött két személygépkocsi. A balesetben az egyik jármű vezetője súlyosan, hárman pedig könnyebben megsérültek. Vésztőn, a Várkonyi utca és a Rákóczi utca találkozásánál 16 óra 30 perc körül egy férfi kerékpárjával nem adott elsőbbséget egy szabályosan közlekedő autónak és összeütköztek. A kétkerekű csomagtartóján egy lány is utazott, mindketten nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. Fél órával később Békéscsabán, a Magyar utca melletti kerékpárúton közlekedett biciklijével a gyanú szerint egy ittas férfi, aki egyensúlyát vesztette és elesett. A mentők könnyű sérüléssel vitték kórházba. Szintén 17 óra körül Orosházán, a Mátyás király utca és a Horváth György utca kereszteződésében egy segédmotor-kerékpáros és egy személyautó ütközött össze. A segédmotoros kerékpárt vezető férfi, aki a gyanú szerint ittasan vezetett, könnyebben megsérült. Békésen, a Szarvasi utca és a Kossuth Lajos utca találkozásánál 18 óra 15 perc körül egy személygépkocsival közlekedő férfi nem biztosított elsőbbséget egy motorkerékpárosnak és összeütköztek. A balesetben a motoros nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam