Békés megye útjain történt

2020. 12. 03., cs - 08:54
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balesetnél helyszíneltek és ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök.

Békés megyében 2020. december 2-án három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Mezőberényben, a Békési úti körforgalomnál 9 óra 30 perc körül egy nő a kerékpárját tolta át a gyalogos-átkelőhelyen. Egy személygépkocsi megállt elengedte a nőt, eközben egy másik autó hátulról nekiütközött az álló járműnek, és nekitolta az idős nőnek, aki elesett, de nem sérült meg. A mentők az egyik gépkocsi vezetőjét könnyű sérüléssel vitték kórházba. Gyulán, a Bartók Béla utca és a dr. Adler Ignác utca kereszteződésében 15 óra körül egy személyautóval közlekedő nő nem adott elsőbbséget egy kerékpárosnak és elütötte. A biciklis könnyebben megsérült. Doboz külterületén 19 óra 30 perc körül egy tehergépkocsi megcsúszott, lesodródott az útról és felborult. A balesetben a jármű vezetője és utasa is nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2020. december 2-án 22 óra körül Békéscsabán, a Justh Gyula utcában. Egy személygépkocsi vezetőjénél jelzett alkoholfogyasztást a szonda. A 23 éves férfit a rendőrök előállították, majd miután a Békéscsabai Rendőrkapitányságon végzett további légalkoholmérések eredménye is pozitív lett nála, elvették a vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellene.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.