Beismerő vallomást tett

2016. 02. 01., h - 13:27
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyi rendőrök azonosították és elfogták a Balmazújvárosban több lopás elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható G. Sándort.

Egy nő tett bejelentést 2016. január 28-án 10 óra 7 perckor a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy ismeretlen tettes betört a balmazújvárosi családi házába, ahonnan ellopott négy alufelnit a rajta lévő gumiabronccsal együtt.

Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök a helyszínen és a környező utcákban adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amely eredményre vezetett. A beszerzett információk alapján a nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 26 éves helyi lakost, akit a járőrök 2016. január 29-én este otthonában elfogtak és a Balmazújvárosi Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki G. Sándort, aki beismerő vallomást tett. Kihallgatásán a férfi további négy bűncselekmény elkövetését is beismerte, amelyeket Balmazújvárosban és Debrecenben követett el.

A megalapozott gyanú szerint G. Sándor 2014. január végén egy balmazújvárosi telephelyre tört be, ahol az ott leparkolt három traktor üzemanyagtartályából eltulajdonított 420 liter gázolajat, továbbá 2015. augusztus 24-én egy helyi raktárból motoros fűkaszát, 20 liter benzint és egy fémkannát lopott el. A férfi 2014. október végén egy másik raktárból eltulajdonított három motoros láncfűrészt, 95 liter gázolajat és négy fémkannát.

A 26 éves helyi lakos elmondta, hogy 2015. augusztus 17-én egy Debrecen, Csigekert utcai családi ház előtti parkolóban ő szerelte le egy Mercedes típusú személygépkocsiról a négy alufelnit a rajta lévő gumiabronccsal együtt, továbbá ő surrant be a Balmazújvárosi Református Egyházközség egyik épületébe, ahonnan ellopott nyolc téli gumit.

A gyanúsított lakásán tartott házkutatás során a nyomozók több, a bűncselekményekből származó értéktárgyat megtaláltak és lefoglaltak.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsított ellen – szabadlábon hagyása mellett – lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.

 

Tényleg gyorsabban odaérsz?

A gyorshajtás még mindig a fő baleseti okok egyike, és a statisztikák adatai alapján szinte időt sem spórolhatunk vele! A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak a sebességtúllépés veszélyeire.

 

Eltűnt Kolompár Kitti

A Tapolcai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a 15 éves vigántpetendi lány eltűnése ügyében.

 

Megbánta

Kihallgatták a járókeretes férfit hátba rúgó fiatalt.