Befejezték az ügy vizsgálatát

2019. 01. 22., k - 13:59
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári rendőrök közúti baleset okozás gyanúja miatt indítottak eljárást egy 62 éves nő ellen.

Az ügy adatai alapján 2018. november 1-jén 18 óra körül Kaposváron, a Béke utcai lakótelepen egy sofőr figyelmen kívül hagyott egy "Elsőbbségadás kötelező!" jelzőtáblát, ezért összeütközött egy neki balról érkező gépkocsival. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a vétlen gépkocsi vezetője nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A büntetőeljárás során beszerzett adatok alapján a balesetvizsgálók gyanúsítottként hallgatták ki a balesetet okozó kaposvári nőt.

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügyben keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.