Barátja autóján vezette le dühét

2021. 07. 02., p - 07:43
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csornán, a közterületen dulakodott egymással a pár. A férfit garázdaság, a nőt garázdaság és rongálás miatt hallgatták ki gyanúsítottként a rendőrök.

Egy utcán dulakodó pár férfi tagja tett bejelentést a Csornai Rendőrkapitányságon 2021. július 1-jén 17 óra körül arról, hogy barátnője megrongálta az autóját. A rendőröknek a bejelentő elmondta, hogy meglátogatta párját Csornán, akivel vitatkozni kezdtek a kapcsolatukról. A nő dühében kiment az utcára és egy kulccsal több helyen megkarcolta a győri illetőségű férfi gépkocsiját, majd kicsit később letörte a jármű tükrét és az antennáját is. A férfi próbálta csitítani, lefogni a dühöngőt, így dulakodni, lökdösődni kezdtek.

A rendőrök mindkét személyt elfogták, majd előállításukat követően őket garázdaság vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Mivel a nő kárt tett párja autójában, vele szemben a nyomozók rongálás vétsége miatt is indítottak eljárást.

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lefoglalva

Francia hatóságok által körözött kisbuszt szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Mindig legyen körültekintő!

Még hitelt is vett fel a várpalotai férfi, hogy kriptovalutába fektesse pénzét, közel 15 millió forintja bánta.