Baleseti összesítő Vas megyéből

2019. 07. 07., v - 08:13
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén munkatársaink az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel járó, valamint öt személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.    

 

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2019. július 6-án, a 76-os számú főúton, Hegyháthodász település térségében. Egy baktüttösi férfi haladt személygépkocsival Körmend felől Zalaegerszeg irányába. Haladása során észlelte, hogy a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávban, egy osztrák állampolgár által vezetett személygépkocsi áttér az ő forgalmi sávjába. A magyar gépjárművezető ezért intenzíven fékezett, amelynek során áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol érintőlegesen ütközött a saját forgalmi sávjába már visszatért osztrák felségjelű személygépkocsival. Az ütközés következtében a magyar sofőr és egyik utasa súlyos, valamint másik utasa és az osztrák gépjárművezető könnyű sérülést szenvedett.

A baleset körülményeit a Körmendi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.

 

A közlekedési balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek!

... hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.