Baleseti összesítő Vas megyéből

2019. 06. 24., h - 07:33
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos valamint három anyagi kárral végződött közlekedési baleset történt.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2019. június 23-án a 86-os számú főúton. Egy szombathelyi lakos személyautóval közlekedett Körmend felől Szombathely irányába, amikor haladása során a főút 64-es kilométerszelvényénél elvesztette uralmát járműve felett, áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiütközött a vele szemben haladó gépkocsinak. A balesetben az elsődleges orvosi vélemény alapján egy személy súlyos, négy személy pedig könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a balesetet okozó sofőr szeszes ital fogyasztását követően ült a volán mögé, amit a vele szemben alkalmazott alkoholteszter is igazolt. A gépjárművezetővel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

A közlekedési balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek.

..., hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.