Baleseti összesítő Vas megyéből

2019. 01. 27., v - 08:24
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy halálos, egy súlyos és egy könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezen kívül munkatársaink további három anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, halálos kimenetelű közlekedési baleset történt 2019. január 26-án, a 8408-as számú úton. Egy körmendi lakos személygépkocsival közlekedett –Körmend-Horvátnádalja belterületén – Pinkamindszent felől Körmend irányába, amikor a rendelkezésre álló adatok alapján haladása során elütött egy, az úton fekvő kerékpárost. Az balesetben a 64 éves biciklis olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2019. január 26-án, a 7453-as számú úton. Egy kondorfai lakos gépkocsival közlekedett Kondorfa irányából Csörötnek felé, amikor haladása során az út 10-es számú kilométerszelvényénél elveszítette uralmát autója felett, megcsúszott és a vízelvezető árokba csapódott. A sofőr a balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyosan megsérült.

A Körmendi Rendőrkapitányság mindkét eset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Ugyancsak személyi sérüléssel járó balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2019. január 26-án, Horvátzsidány térségében. Egy kőszegi lakos személygépkocsival közlekedett a 8624-es számú úton Horvátzsidány felől, amikor kanyarodása során nekiütközött a 8627-es számú úton szabályosan közlekedő gépkocsinak. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – egy személy könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Kőszegi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

A közlekedési balesetek elkerülése érdekében kérjük, hogy válasszák meg helyesen autójuk sebességét, tartsanak megfelelő követési távolságot, induljanak el kellő időben otthonról és legyenek előzékenyek a közlekedés más résztvevőivel szemben!

..., hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.