Baleseti összesítő Vas megyéből
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három súlyos sérüléssel járó és egy anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset történt.
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2019. március 17-én, Szombathelyen. Egy helyi lakos személygépkocsival közlekedett a Jáki úton a Hosszú utca felől a Brenner Tóbiás körút irányába, amikor haladása során az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblánál kellő figyelem és körültekintés nélkül behajtott a kereszteződésbe, ahol nekiütközött egy motorkerékpárosnak. Az elsődleges orvosi vélemény alapján a balesetben a motoros súlyos sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.
Ugyancsak személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2019. március 17-én, Ikervár belterületén. Egy helyi lakos motorkerékpárral közlekedett a Kossuth Lajos utcában Rum felől Sárvár irányába, amikor haladása során elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról és a vízelvezető árkon keresztül egy kerítésnek ütközött. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a személy súlyos sérüléseket szenvedett. Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a férfi alkoholt fogyasztott az elindulás előtt, melyet a vele szemben alkalmazott alkoholszonda is igazolt. A motorossal szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Sárvári Rendőrkapitányság, a baleset körülményeit pedig szabálysértési eljárás keretében vizsgálják.
Súlyosan megsérült az a gyalogos is, akit 2019. március 17-én sodort el egy személygépkocsi Kőszegen a Vasút utcában. Egy helyi nő lakóházuk udvaráról szándékozott a forgalomba bekapcsolódni személygépkocsijával, azonban a tolatási manővert nem kellő körültekintéssel hajtotta végre, amelynek következtében elütött egy járdán közlekedő nőt. Az eset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja a Szombathelyi Rendőrkapitányság.
A közlekedési balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy minden esetben fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek!
..., hogy mindenki hazaérjen!