Baleseti összesítő Vas megyéből

2019. 07. 31., sze - 09:10
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén munkatársaink az elmúlt 24 órában kettő súlyos, egy könnyű sérüléssel járó, illetve hat személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.    

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2019. július 30-án, Szombathelyen. Egy helyi férfi segédmotor-kerékpárral közlekedett a Kassák Lajos utcában, a Bakó József utca felől a Dolgozók útja irányába. Haladása során nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte forgalmi okok miatt lassító, majd megálló személygépkocsi mögött, és a hátuljának ütközött. A motorkerékpáros férfi súlyos sérüléseket szenvedett.

Szintén súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt Sárvár belterületén 2019. július 30-án. Egy káldi lakos az általa vezetett segédmotor-kerékárral közlekedett Sárvár, Vadkert körúton a Rákóczi utca felől az Esze Tamás utca irányába. Egy balra ívelő útkanyarulatban megcsúszott az úton, és a jobb oldali útpadkának ütközött, amelynek következtében az aszfaltra esett és súlyos sérülést szenvedett. 

Baleset történt Kőszegszerdahely belterületén 2019. július 30-án. Egy velemi lakos közlekedett személygépkocsival Velem irányából Kőszegszerdahely irányába, ahol haladása során figyelmetlensége miatt nekiütközött az előtte forgalmi okokból álló, hajdúszoboszlói lakos által vezetett személygépkocsi hátuljának. A baleset során az álló gépkocsiban utazó gyermek könnyű sérüléseket szenvedett.

Mindhárom baleset körülményeit az illetékes rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

 

A balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek. Mielőtt volán mögé ülnek, kérjük, tartózkodjanak a szeszes ital fogyasztásától!

 

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.