Baleseti összesítő Tolnából

2023. 01. 25., sze - 09:00
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőrségi eseményei számokban.

Tolna megye útjain 2023. január 24-én négy anyagi káros baleset történt Tolna megye útjain.

Egy helyi férfi közlekedett az általa vezetett kocsival kedden a reggeli órákban Pakson a Barátság útján, amikor a Gagarin utca kereszteződésében az Elsőbbségadás kötelező jelzőtábla jelzése ellenére nem adott elsőbbséget a Bocskai utcában közlekedő autósnak, így a két jármű összeütközött.

kép

Mint arról korábban beszámoltunk, anyagi káros baleset történt kedden 7 óra 42 perc körüli időben a 6-os számú főúton, Kakasd belterületén. Egy nő közlekedett autóval Szekszárd irányából Bonyhád irányába. A Kossuth utca és a Rákóczi utca kereszteződésében forgalmi okból lassított, majd megállt. Mögötte érkezett egy másik kocsi, melynek vezetője nem tartott kellő követési távolságot, és nekiütközött a megálló autósnak.

kép

A baleset után néhány másodperccel a sorban harmadikként érkező autó vezetője későn észlelte a forgalmi szituációt, így a második jármű hátuljának ütközött.

Egy autós közlekedett a 65-ös főúton Kéty irányába, amikor a 23-as kilométerszelvény közelében egy szarvas ugrott a járműve elé. A sofőr az ütközést nem tudta elkerülni, és az állat a kocsi oldalának ugrott, majd elszaladt.

kép

A nap folyamán két ittas sofőrrel szemben is intézkedtek kollégáink. Egy 67 éves férfit Dombóváron ellenőriztek kollégáink, akinél a szonda pozitív értéket mutatott. Egy másik autóst, egy 41 éves helyi férfit pedig Tamásiban állítottak elő az egyenruhások ittas vezetés miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.