Baleseti összesítő Nógrád megyéből

2019. 08. 27., k - 09:02
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 25 éves férfi közlekedett Volkswagen típusú személygépkocsijával Salgótarjánban, a Karancs úton 2019. augusztus 26-án 6 óra körül, amikor egy Toyota típusú gépkocsi előzésébe kezdett. A férfi a manőver során járművével áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol egy vele szemben közlekedő BMW típusú autó oldalának ütközött, majd gépkocsiját jobbra kormányozva a Toyota típusú autónak ütközött, mely ettől az úttesten felborult. A baleset során egy személy megsérült. A rendőrség a baleset körülményeit vizsgálja.

Több közlekedési baleset kiváltó oka az előzési és a kanyarodási szabályok megsértése. Nagyon fontos, hogy mielőtt a járművezető irányt változtat, manővere előtt meg kell győződnie arról, hogy gépkocsija előzésébe nem kezdett-e bele más jármű, illetve elsőbbséget kell adnia a szemből érkezőknek.

Ugyanígy az előzés során is nagyon körültekintően kell eljárni. Még annak megkezdése előtt meg kell bizonyosodni arról, hogy más nem előzi-e már a járművét, az előtte haladó ilyen szándékot nem jelzett-e, van-e elegendő út a manőverhez, illetve ezzel más járművezetőt nem késztet-e hirtelen fékezésre. Szintén fontos a megfelelő oldaltávolság megtartása is.

Balra kanyarodási manővert végző és előzését megkezdő járművek esetén mindkét sofőrre vonatkoznak szabályok. A kanyarodó csak akkor kezdheti meg irányváltoztatását, ha meggyőződött arról, hogy őt nem előzik. Az előzést végző egy balra kanyarodó mellett pedig csak jobbról haladhat el. Hogy e szabályoknak mindkét fél eleget tudjon tenni, elengedhetetlenül szükséges az irányjelző, illetve a visszapillantó tükrök használata.

Kérjük a járművezetőket, az előzési szabályok mellett fokozottan figyeljenek a kanyarodás szabályainak betartására is.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság balesetmentes közlekedést kíván!

 

… hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.