Baleseti összesítő Nógrád megyéből

2019. 07. 17., sze - 08:10
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel és két anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 19 éves férfi közlekedett Opel típusú személygépkocsival 2019. július 16-án 18 óra 20 perckor a 22-es számú főúton Balassagyarmat irányából Őrhalom felé, amikor egy kanyarban egy autó előzésébe kezdett. Egy vele szemben szabályosan közlekedő Volkswagen típusú gépkocsi vezetője azért, hogy az ütközést elkerülje a jobb oldali árok felé kormányozta járművét, azonban a két autó ennek ellenére összeütközött. Az Opel típusú gépkocsi az úttesten tovább sodródott és egy vele szemben közlekedő Ford típusú gépkocsinak is nekiütközött, majd a 19 éves férfi autójával az út menti árokba csapódott. A balesetben három személy megsérült.

A megye közútjain a rendőrök további egy személyi sérüléses és két anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek. A rendőrség a balesetek körülményeit vizsgálja.

Felhívjuk a figyelmet, hogy körültekintő, óvatos vezetéssel, a KRESZ szabályainak betartásával a balesetek nagy része elkerülhető, a passzív biztonsági eszközök használatával a sérülés súlyossága mérsékelhető. A biztonsági öv használata a gépkocsi vezetőjének és utasainak egyaránt kötelező!

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság balesetmentes közlekedést kíván!

  

… hogy mindenki hazaérjen!

  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.