Baleseti összesítő Nógrád megyéből

2019. 01. 31., cs - 08:31
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában egy nő sérült meg közúti közlekedési balesetben.

Karancskesziben, a Fő út irányából a Petőfi út irányába közlekedett 2019. január 30-án 8 órakor egy 35 éves férfi gépkocsijával, amikor egy balra ívelő útkanyarulatban – a havas, csúszós úttesten – egy vele szemben közlekedő személygépkocsival összeütközött. A balesetben egy nő könnyebben sérült.  

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a megye útjai csúszósak, illetve helyenként hóval, vagy jéggel fedettek, ezért a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek!

Fontos, hogy csökkentsék haladási sebességüket, növeljék a követési távolságot, a gyalogosokra fokozottan figyeljenek és tartsanak nagyobb oldaltávolságot a kétkerekű járművek melletti elhaladás során!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.