Baleseti összesítő Nógrád megyéből
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű és két anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök 2018. április 21-én a délelőtti órákban Rétság belterületén. A jelenlegi adatok alapján az Iskola tér és a Rákóczi út kereszteződésében két személygépkocsi ütközött össze. A balesetben személyi sérülés nem történt.
Mint arról korábban hírt adtunk, a délutáni órákban halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Magyargéc külterületén. A jelenlegi adatok alapján egy Magyargéc irányából Szécsény felé közlekedő személygépkocsi elütött egy kerékpárral közlekedő férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Jobbágyi belterületén, az Apponyi Albert úton közlekedett egy személygépkocsi 2018. április 21-én 18 óra 30 perc körül, amikor a vasúti átjárónál nekiütközött a leengedett és tilos jelzést adó vasúti sorompórúdnak. A balesetben személyi sérülés nem történt.
A rendőrség a balesetek körülményeit vizsgálja.
A szabályok betartásával a legtöbb baleset megelőzhető! Kérjük, hogy a járművezetők megfelelő körültekintéssel vezessenek a gyalogosok és kerékpárosok által használt útszakaszokon, hiszen ők a közlekedés legsérülékenyebb résztvevői.
A gépjárművezetők különösen legyenek körültekintőek, ha közvetlenül kerékpársáv mellett haladnak. Ekkor a biciklis nagy eséllyel kerülhet az autó holtterébe, ahol egyik tükörből sem látható. Mielőtt irányt váltanának, mindenképp győződjenek meg arról nemcsak a tükrökre hagyatkozva, hogy nincs mellettük kerékpáros.
Fontos, hogy a közúti forgalomban résztvevő kerékpáros legyen tisztában a közlekedési szabályokkal és kerékpárját szerelje fel a kötelezően előírt felszerelésekkel. A kerékpáros és gyalogos lakott területen kívül éjszakai, vagy korlátozott látási viszonyok között viselje a kötelezően előírt láthatóságot szolgáló ruhadarabot, vagy kiegészítő eszközt.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság balesetmentes közlekedést kíván!