Baleseti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

2021. 05. 20., cs - 08:28
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök négy személyi sérüléssel és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt az M1-es autópálya 110. kilométerszelvényében, Győr térségében, 2021. május 19-én 22 óra 37 perckor. Egy 46 éves román férfi közlekedett személygépkocsival Hegyeshalom felől, Budapest irányába. Haladása során jármű sebességét nem a nedves útviszonyoknak megfelelően választotta meg, amelynek következtében elvesztette uralmát autójának irányítása felett és az út menti árokba sodródott. A baleset során a sofőr megsérült, ezért őt a mentők kórházba vitték.

.

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt az M85-ös számú autóút 76. kilométerszelvényében, Nagycenk térségében, 2021. május 19-én 12 óra 55 perckor. Egy 27 éves lövői nő közlekedett személygépkocsival Sopron irányából, Győr felé. Haladása során – tisztázatlan okból – elvesztette uralmát a jármű felett és a bal oldali szalagkorlátnak ütközött, majd tovább sodródva a jobb oldali árokba csapódott. A baleset következtében a sofőr és utasa megsérült, ezért őket a mentők kórházba vitték.

.

A baleset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy:

  • Esős időszakban a felüljárókon, a hidakon, továbbá az erdősávval védett útszakaszokon fokozottabban kell számolni az úttest csúszósságával. Ilyen helyeken kellő időben csökkentse járműve sebességét!
  • A közlekedőknek számítaniuk kell arra, hogy a járművek által az aszfaltra felhordott sár csúszóssá teheti az utakat.
  • Esős időszakban csökken a látótávolság, és a csúszós utakon megnő a féktávolság.
  • Fontos a megfelelő követési távolság és a jármű sebességének helyes megválasztása.

Kérjük minden esetben körültekintő módon, az időjárási és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezessenek és minden körülmények között tartsák be a KRESZ által előírt szabályokat!

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Emberölés

Egy 66 éves férfit őrizetbe vettek a Pest vármegyei nyomozók.

 

Jogesettár

Őrizetben a férfi, aki a zuglói rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.