Baleseti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

2020. 12. 14., h - 07:58
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök egy személyi sérüléssel és öt anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt a 8527-es számú úton, Fertőrákos külterületén, 2020. december 13-án 18 óra 20 perckor. Egy 22 éves helybéli férfi közlekedett személygépkocsival Fertőrákos felől, Sopronkőhida irányába. Haladása során – egy balra ívelő kanyarban – járműve sebességét nem a nyirkos útburkolatnak megfelelően választotta meg, amelynek következtében a menetiránya szerinti jobb oldali rézsűnek csúszott és az autó felborult.

.

A baleset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

A téli hónapokban a közúti közlekedési balesetek jellemző oka, hogy a gépjárművezetők nem a megváltozott időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. A legtöbb problémát többnyire a változó tapadóképességgel rendelkező útburkolat, valamint a romló látási viszonyok okozzák. 

Ezért lényeges, hogy minden járművezető megfelelően felkészítse fel a járművét a megváltozott körülményekre, s legyen önmaga is tisztában azzal, hogy a téli közlekedési viszonyok más járművezetői magatartást követelnek.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy minden esetben körültekintő módon, az időjárási és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezessenek és minden körülmények között tartsák be a KRESZ által előírt szabályokat!

...hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.

 

Rablás miatt őrizetben

Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.