Baleseti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

2020. 10. 28., sze - 08:14
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök két személyi sérüléssel és negyvennyolc anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a 86-os számú főútvonalon, Beled külterületén 2020. október 27-én 17 óra 5 perckor.

Egy 34 éves páli férfi közlekedett személygépkocsival Páli felől Beled irányába. Haladása során későn észlelte az előtte, vele azonos irányba haladó mezőgazdasági vontatót, és a gépkocsijával nekiütközött, amelynek során a mezőgazdasági gépjármű kereke kitörött. A baleset következtében a személygépkocsi a bal oldali árokba, míg a traktor az út jobb oldalán lévő vízelvezető árokba borult. Mindkét járművezető megsérült, ezért őket a mentők kórházba vitték.

1

Kapuvár belterületén, a Veszkényi utcában, a Hansági utca felől az Osli utca irányába közlekedett elektromos kerékpárjával egy 64 éves nő 2020. október 27-én 9 órakor. Haladása során nem tartott megfelelő oldaltávolságot egy – a Veszkényi utcában szabályosan parkoló – személygépkocsi mellett, amelynek következtében a jármű résnyire kinyitott ajtajának ütközött és a kerékpárjával elesett.

2

A baleset során a kapuvári nő megsérült, ezért őt a mentők kórházba szállították. A közlekedési balesetek körülményeit a Csornai Rendőrkapitányság vizsgálja.

4

A rendőrség az alábbi tanácsokra hívja fel a figyelmet a közlekedési balesetek elkerülése érdekében:

  • Esős időszakban a felüljárókon, a hidakon, továbbá az erdősávval védett útszakaszokon az átnedvesedett falevelek miatt fokozottabban kell számolni az úttest csúszósságával. Ilyen helyeken kellő időben csökkentse járműve sebességét!
  • Száraz útszakaszról a vizes szakaszra történő ráfutás balesetveszélyes helyzetet teremthet.
  • A közlekedőknek számítaniuk kell arra, hogy a járművek által az aszfaltra felhordott sár csúszóssá teheti az utakat.
  • Csak az őszi közlekedésre felkészített, megfelelő műszaki állapotú járművel induljanak útnak. Ne feledjék, hideg időjárási viszonyok között nagymértékben csökkennek a nyári gumiabroncsok tapadási tulajdonságai!
  • Esős időszakban csökken a látótávolság, és a csúszós utakon megnő a féktávolság.
  • Fontos a megfelelő követési távolság és a jármű sebességének helyes megválasztása.
  • Az egyre korábbi sötétedésre való tekintettel kérjük, hogy fordítsanak fokozott figyelmet láthatóságukra, hiszen biztonságunkért mi magunk tehetünk a legtöbbet!

...hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.

 

Rablás miatt őrizetben

Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.