Baleseti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

2020. 08. 31., h - 08:16
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök négy anyagi kárral járó és egy halálos kimenetelű közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt Győrszemerén, a Fő utcában, 2020. augusztus 30-án 7 órakor. Egy 49 éves pápai férfi közlekedett személygépkocsival Győr felől, Tét irányába. Haladása során a járművezető elaludt, amelynek következtében autójával áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, és az út menti árokba hajtott.

.

 

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

Mint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2020. augusztus 30-án 11 óra 20 perckor, az M1-es autópályán Hegyeshalom térségében.  Budapest irányába közlekedett egy bolgár honosságú személygépkocsi, amikor egy 29 éves utas a jármű ajtaját ismeretlen okból okból kinyitotta. Az ajtót kinyitó férfi, valamint egy 46 éves nő a mozgó járműből tisztázatlan körülmények között kizuhant. A bolgár férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, míg a szintén bolgár nőt a mentők kórháza szállították.

 

A baleset körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vizsgálja.

A balesetek megelőzése érdekében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a figyelmet:

  • Csak akkor induljon útnak, ha a jármű vezetésére alkalmas állapotban van! Ne kezdje meg az utazást, amennyiben fáradt!

  • Kerülje a hosszabb utazásokat éjfél és reggel 6 óra között, amikor a természetes éberség a legalacsonyabb szintű!

  • Tervezze meg előre utazását, megfelelő szünetek beiktatásával! Minden két óra vezetés után legalább 15 perces szünet tartása ajánlott.

  • Ha fáradtnak érzi magát, biztonságos helyen álljon meg.  Ne álljon meg az autópálya leállósávjában!

  • A fáradtság leküzdésének leghatékonyabb módja, ha elfogyaszt két csésze koffeintartalmú kávét, s tart egy rövid pihenőt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.