Baleseti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

2020. 05. 28., cs - 06:52
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök hat anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt az M1-es autópálya 124. kilométerszelvényében, Győr térségében, 2020. május 27-én 11 óra 20 perckor. Egy 63 éves budapesti férfi közlekedett tehergépkocsival Budapest felől, Hegyeshalom irányába. Haladása során nem tartott megfelelő követési távolságot, amelynek következtében egy előtte forgalmi ok miatt megálló járműszerelvénynek ütközött.

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

..

 

A balesetek megelőzése érdekében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi tanácsokra hívja fel a közlekedők figyelmét:

  • Járművünk sebességét és a követési távolságot mindig a forgalmi, az időjárási és a látási, illetve útviszonyoknak megfelelően válasszuk meg!
  • A megnövekedett forgalomban a lassúbb haladás mellett legfontosabb a követési távolság növelése.
  • A biztonságos közlekedés érdekében az előttünk haladótól olyan távolságot tartsunk, hogy járművünkkel annak hirtelen fékezése esetén is meg tudjunk állni!

...hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.