Baleseti összesítő
Az elmúlt 24 órában történt Vas megyében.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy, halálos és egy, könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezen kívül munkatársaink további kilenc, anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek.
Ahogy arról már korábban hírt adtunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2018. november 15-én a 8432-es számú úton. Egy celldömölki férfi személygépkocsival közlekedett Mesteri felől Celldömölk irányába, amikor haladása során az út 2-es kilométerszelvényénél elvesztette uralmát a járműve felett és a vízelvezető árkon keresztül egy fának csapódott. Az ütközés következtében a férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2018. november 15-én történt Bő és Gór között. Egy férfi mezőgazdasági gépjárművel közlekedett a 86113-as számú úton, amikor kanyarodása során összeütközött egy, a járművét már előző gépkocsival. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a balesetben mindkét sofőr könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Sárvári Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.
A balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek! A közlekedési balesetek megelőzhetők és a cél az, hogy mindenki hazaérjen!