Baleseti összesítő
Az elmúlt 24 órában történt.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezen kívül munkatársainknak – az elmúlt 24 órában – további három anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedniük kellett.
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2018. augusztus 30-án Lukácsháza belterületén. Egy 22 éves szombathelyi lakos személygépkocsival közlekedett a Kossuth Lajos utcában, amikor haladása során elveszítette uralmát a járműve felett, és egy közúti jelzőtáblának, végül pedig egy parkoló autónak ütközött. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a sofőr és utasa könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőri intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a szombathelyi férfi alkohol fogyasztását követően vett részt járművével a közúti forgalomban, ezért vele szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.
A balesetek elkerülése érdekében kérjük a közlekedőket, ha autóba ülnek, tartózkodjanak a szeszes ital fogyasztásától!