Baleseti összesítő
Az elmúlt 24 órában történt Vas megyében.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezen kívül munkatársainknak – az elmúlt 24 órában – további hét anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedniük kellett.
Egy 42 éves jánosházai nő 2018. augusztus 21-én személygépkocsival közlekedett a 8415-ös számú úton Jánosháza felől Celldömölk irányába, amikor haladása során elveszítette uralmát a járműve felett és egy mezőgazdasági területre csapódott. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a balesetben az autó utasa könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Celldömölki Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.
A balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek! Legyenek előzékenyek a közlekedés más résztvevőivel szemben és a szabályokat betartva, járműveik sebességének helyes megválasztásával vegyenek részt a közúti forgalomban!