Baleseti összesítő
Az elmúlt 168 órában Baranya megyében kilenc személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/DSC_0024-1.jpg?itok=9hE6UI6V)
Előzés közben ütközött össze egy vele azonos irányba haladó személygépkocsival egy tehergépkocsit vezető férfi 2018. március 27-én 5 óra 40 perckor a 6-os számú főúton Szenlőrinc és Pécs között. A balesetben a személygépkocsi vezetője könnyebben megsérült. Ugyanezen a napon 7 óra 45 perckor egy személygépkocsival közlekedő férfi tért le az útról majd az árokban az oldalára borult az 5815-ös úton Siklósbodony közelében. A balesetben a gépkocsiban utazók közül egy férfi súlyosan, három nő pedig könnyebben megsérült. Szintén március 27-én 16 óra 15 perckor Szigetváron, a Zárda utca és a József Attila utca kereszteződésében történt személyi sérüléssel járó közlekedési baleset, ahol egy személygépkocsit vezető férfi kanyarodása során nem adott elsőbbséget egy kerékpárosnak, ezért elütötte. A balesetben a kerékpárt hajtó nő súlyosan megsérült.
Megcsúszott, majd az út melletti vízelvezető árokba hajtott személygépkocsijával egy férfi 2018. március 28-án 7 órakor Bólyban, a Temető utcában. A balesetben a gépkocsi utasa könnyebben megsérült. Ugyanezen a napon 16 óra 20 perckor a kijelölt gyalogosátkelőhelyen ütött el egy gyalogost egy személygépkocsival közlekedő nő Pécsett, az Ifjúság útján. A balesetben a gyalogos könnyebben megsérült.
Letért az útról, és egy ház kerítésének ütközött egy segédmotor-kerékpárral közlekedő férfi 2018. március 29-én 4 óra 15 perckor Keszü belterületén, a Petőfi Sándor utcában. A balesetben a motoros súlyos sérüléseket szenvedett. Ugyanezen a napon 8 óra 15 perckor egy személygépkocsival közlekedő férfi ütközött össze egy kerékpárossal Dunaszekcsőn, a Kossuth Lajos utcában. A balesetben a kerékpáros könnyebben megsérült.
Megcsúszott, és a bal oldali árokba hajtott járművével egy személygépkocsit vezető férfi 2018. március 31-én 16 órakor a 6607-es úton Somogyapáti és Somogyhatvan között. A balesetben a gépkocsi egyik utasa könnyebben megsérült.
Egy úton átkelő gyalogost ütött el egy személygépkocsit vezető nő 2018. április 1-jén 10 óra 50 perckor a 6-os főúton Mecseknádasd közelében. A balesetben a gyalogos könnyebben megsérült.
A balesetek körülményeit az illetékes rendőrkapitányságok vizsgálják.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a közlekedési szabályok betartására kér minden közlekedőt.