Baleseti összefoglaló Tolnából
Az elmúlt 24 óra közlekedésrendészeti eseményei számokban.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/06.06.%20h%C3%A9tf%C5%91%206-os%20%C3%BAt%20ks_0.jpg?itok=rNuCXKAf)
Tolna vármegye útjain 2023. június 5-én egy könnyű sérüléssel járó és négy anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek az egyenruhások.
Mint arról korábban írtunk, egy férfi közlekedett Fiat Doblo teherautóval reggel 8 óra körüli időben a 6-os számú főúton Bonyhád irányából Szekszárd irányába. Haladása során a 141-es kilométerszelvényébe érve a telefonját az ülésről a tartóra akarta felhelyezni, mivel a GPS alkalmazást azon használta. Ekkor figyelmetlenségéből adódóan letért az útról, a jobb oldali padkára, majd az árokba hajtott. Ott egy vízelvezető áteresz korlátjának ütközött, amitől a kocsi a bal oldalára dőlt és az úttesten csúszva a belső, és külső forgalmi sávot elfoglalva állt meg. A sofőr egyedül utazott, a balesetben könnyebben megsérült.
Egy ismeretlen személy közlekedett Ford Típusú teherautóval Dunaföldváron a Kereszt utcában Paks felől Budapest irányába. Haladása során a Kereszt utca és a Püspök utca kereszteződésében balra kanyarodása közben ismeretlen okból egy ház falának csapódott, majd tovább haladva egy másik ingatlan előtt található füves részen állt meg. A járműben utazók a helyszínt elhagyták. Később a kocsi tulajdonosa megjelent az autónál, de nem tudta megmondani, ki vezethette azt.
![kép](/sites/default/files/inline-images/06.06.Dunaf%C3%B6ldv%C3%A1r%20baleset_0.jpg)
Egy dalmandi férfi közlekedett autóval Tamásiban a Szabadság utcában, Szekszárd irányából Siófok irányába. Haladása során a Dózsa utcába szándékozott jobbra kanyarodni. A kanyarodáshoz lassítani kezdett és az úttest felfestett felezővonalához balra húzódott a benzinkút felé, de jobbra irányjelzőt nem használt. Ekkor a mögötte haladó autós megkezdte a jobbról előzését. Közben a dalmandi férfi a felezővonal mellől jobbra fordult, így összeütköztek.
Dombóváron és Tamásiban történt még egy-egy parkolói koccanás.