Baleseti összefoglaló Tolnából

2022. 09. 20., k - 07:08
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Tolna megye útjain 2022. szeptember 19-én két sérüléses és négy anyagi kárral járó baleset történt.

Egy sükösdi férfi közlekedett hétfőn reggel az 56-os főúton Szekszárd felé a 9-es kilométerszelvény közelében. A sofőr nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően választotta meg sebességét, és elvesztette uralmát a járműve felett. Emiatt átsodródott a szemközti forgalmi sávba, majd letért az útról, ahol előbb egy szalagkorlátnak ütközött, majd az út melletti vízelvezető árokba csapódott. A balesetben az autót vezető 23 éves férfi könnyebben sérült meg. Róla kiderült, hogy eltiltás hatálya alatt volán mögé, így vele szemben büntetőeljárást is indítanak a szekszárdi rendőrök.

kép

Egy helyi nő közlekedett Pakson hétfőn délelőtt a Rosty utca és a Dózsa György út kereszteződésében az általa vezetett autóval. Az ott kihelyezett, Elsőbbségadás kötelező jelzőtábla ellenére nem adott elsőbbséget a neki jobbról érkező és a kijelölt kerékpárúton haladó kerékpárosnak, és a két jármű összeütközött.  A balesetben a biciklis az elsődleges vélemény szerint könnyebben sérült meg.

kép

A nap folyamán további négy anyagi káros baleset is történt, melyek közül két esetben a vizes úton csúszott meg a balesetben részes jármű. Egy másik alkalommal két gépkocsi tükre ért össze az 55-ös főúton menet közben. Egy alkalommal pedig egy autós ütött el egy vadat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.