Baleseti összefoglaló Tolnából

2022. 10. 21., p - 08:24
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megye útjain nem sérült meg senki közúti balesetben.

Tolna megyében 2022. október 20-án négy anyagi járral járó baleset történt.

Egy autós közlekedett csütörtökön reggel Dombóváron a Báthory utcában. A Dózsa György utca kereszteződésében a sofőr az elsőbbségadás kötelező jelzőtáblánál lassított, majd megkezdte a jobbra kanyarodást, azonban nem észlelte a védett úton egyenesen közlekedő autóst, és nekiütközött.

kép

Egy terepjáró vezetője közlekedett az 56-os főúton, Szekszárd belterületén csütörtökön délelőtt Bátaszék felé. A jármű vezetője balra akart kanyarodni, de a manőver során nem győződött meg arról, hogy autója előzését már megkezdték, és két kocsi összeütközött.

kép

A nap folyamán másik két anyagi káros baleset történt. Mindkét esetben a sebesség nem megfelelő megválasztása miatt egy kanyarban veszítette el uralmát az autó felett annak sofőrje.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.

 

Három nap, három lopás

A rendőrök azonosították és elfogták azt a három csörnyeföldi férfit, akik helyi ingatlanokba törtek be, a lopott holmit pedig eladták.