Baleseti összefoglaló Győr-Moson-Sopron megyéből

2020. 06. 21., v - 07:01
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök két személyi sérüléssel és négy anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a 83-as számú főúton, Győrszemere térségében, 2020. június 20-án 23 órakor. Egy 37 éves téti nő közlekedett személygépkocsival Győrszemere felől, Győr irányába. A főút 61+800. kilométerszelvényében elvesztette uralmát járműve felett, és az erősen nedves úttesten megcsúszva az autó a bal oldali árokba csapódott. A baleset következtében a sofőr megsérült, ezért őt a mentők kórházba vitték.

.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt az M19-es autóúton, Győr térségében, 2020. június 21-én 2 óra 45 perckor. Egy 47 éves vértesszőlősi férfi közlekedett személygépkocsival Győr felől, Komárom irányába. Haladása során járművével lesodródott az úttestről és az út menti árokba hajtott. A rendőrök, a sofőrrel szemben alkoholtesztet alkalmaztak, amit a férfi nem volt hajlandó megfelelően megfújni, ezért a járőrök további mintavétel céljából előállították.

.

A balesetek körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy minden esetben körültekintő módon, az időjárási és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezessenek és minden körülmények között tartsák be a KRESZ által előírt szabályokat!

  • Az ittas vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező.
  • Alkohol hatására az érzékszervi észlelések összezavarodnak, tompul a látás, megnő a reakcióidő, ezzel fordított arányosságban viszont csökken a veszélyérzet, a távolság- és térérzékelés pontossága.
  • Már egy pohár szeszes ital elfogyasztása is számít.
  • Aki ittasan járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!

...hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.