Baleseti hírek Tolna megyéből

2021. 08. 24., k - 08:53
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy halálos kimenetelű, egy személyi sérüléssel járó és hat anyagi kárral végződő közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Dunaföldvár belterületén közlekedett járműszerelvényével egy 25 éves cseh állampolgárságú férfi 2021. 08. 23-án 9 óra 30 perckor, amikor az 52-es számú főút 60-as kilométerszelvényében lévő körforgalomban nem biztosított elsőbbséget a védett úton elektromos kerékpárral közlekedő 71 éves dunaföldvári nőnek és elütötte. A kerékpáros olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Ugyanezen a napon egy 33 éves férfi közlekedett személyautójával az 5603-as úton Bonyhád irányából Bonyhád-Börzsöny irányába 17 óra 30 perckor.  Haladása során, a 19-es kilométerszelvényben lévő kereszteződéshez érve balra szándékozott tovább haladni, de nem biztosított elsőbbséget a vele szemben, Bonyhád-Börzsöny irányából érkező személygépkocsinak és összeütköztek. A balesetet okozó sofőr könnyebben, a vétlen jármű vezetője súlyosan sérült.

A megye területén az egyenruhások további hat anyagi káros közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét a közlekedési szabályok maradéktalan betartására! A balesetek elkerüléséért a legtöbbet mi magunk tehetünk azzal, hogy a szabályokat betartva, egymásra odafigyelve veszünk részt a közlekedésben.

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Életmentés a rakparton

Megállt a szíve egy idős nőnek a budapesti alsó rakparton kedden délelőtt. Az ünnepi rendezvények biztosításában részt vevő rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését, amit a perceken belül a helyszínre érő mentők folytattak. Az asszonyt stabil állapotban vitték kórházba.