Balesetek Vas megyében

2019. 08. 09., p - 07:31
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén munkatársaink az elmúlt 24 órában egy súlyos, egy könnyű, valamint tizenhat személyi sérülés nélküli, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.    

 

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2019. augusztus 8-án, a 8638-as úton. Egy büki férfi közlekedett személygépkocsival Bük felől Acsád irányába, amikor az út 10-es kilométerszelvényében, egy jobbra ívelő útkanyarulatban – az előzetes vélemény alapján – a gépjármű műszaki hibája miatt elvesztette uralmát a járműve felett. A személygépkocsi a tengelye körül megpördült, majd a bal oldali vízelvezető árokba csapódva nyerte el nyugalmi helyzetét. A baleset során a férfi súlyos sérülést szenvedett. A Szombathelyi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek munkatársaink 2019. augusztus 8-án. Egy telekesi férfi közlekedett személygépkocsival 7441-es számú úton, Vasvár felől Petőmihályfa irányába. Haladása során az út 6-os kilométerszelvényében letért az úttest jobb oldalán lévő füves területre, majd onnan visszakormányozta a gépjárművet az úttestre.  A manőver során azonban elvesztette uralmát a járműve felett, amelynek következtében a menetiránya szerinti bal oldali útárokba sodródott, majd egy fának csapódva állt meg. A baleset során a sofőr és két utasa könnyű sérülést szenvedett. A Vasvári Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.   

Anyagi káros közlekedési baleset helyszínén intézkedtek munkatársaink 2019. augusztus 8-án, a 87-es számú főúton. Egy toronyi nő közlekedett személygépkocsival Szombathely irányából Kőszeg irányába, amikor a 35-ös kilométerszelvényben személyi sérüléssel nem járó, anyagi káros balesetet szenvedett. Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a nő alkohol fogyasztását követően ült a volán mögé. Ezt az alkoholteszter pozitív értéke is bizonyította, ezért őt előállították. Vele szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást, mivel a vezetői engedélyét nem tartotta magánál, szabálysértési eljárást is indított a Szombathelyi Rendőrkapitányság.

 

A balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek. Legyenek előzékenyek a közlekedésben résztvevőkkel szemben! Mielőtt volán mögé ülnek, kérjük, tartózkodjanak a szeszes ital fogyasztásától!

 

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vigyázat! Eladóból is lehet áldozat!

A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen, aki egy internetes alkalmazáson hirdető férfi ellen követett el csalást.

 

Ismeri a fiatalembert?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.