Balesetek Nógrád megyében

2019. 06. 21., p - 08:38
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában a rendőrségre nem érkezett a megye területén történt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről bejelentés.

Egy 53 éves nő közlekedett 2019. június 20-án 14 óra 15 perckor személygépkocsival Szügy irányából Balassagyarmat irányába, amikor az előtte haladó személygépkocsi forgalmi okból lassított, majd megállt. A mögötte haladó nő ezt  későn észlelte, és járműve elejével nekiütközött a járműnek, mely ennek következtében a vízelvezető árokba csúszott. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

Az elmúlt 24 órában további három anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a megye rendőrei.  

Felhívjuk a figyelmet, hogy körültekintő, óvatos vezetéssel, a KRESZ szabályainak betartásával a balesetek nagy része elkerülhető, a passzív biztonsági eszközök használatával a sérülés súlyossága mérsékelhető. A biztonsági öv használata a gépkocsi vezetőjének és utasainak egyaránt kötelező!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.

 

Rablás miatt őrizetben

Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.