Bács-Kiskun megyei baleseti összesítő
Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/N4047351_2.jpg?itok=aboECFy-)
Megyénkben az elmúlt 24 órában egy könnyű személyi sérüléssel járó, valamint kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az egyenruhások.
Kecskeméten, a Szolnoki úton közlekedett 2018. április 16-án 11 óra körül egy 75 éves férfi Mitsubishi tehergépjárművel. A helyszíni szemle adatai alapján haladása során nem tartott megfelelő követési távolságot, ezért nekiütközött az előtte haladó, majd forgalmi okból lassító Opel Corsának, amely átsodródott a szemközti forgalmi sávba, és nekiment egy Volkswagen Pheatonnak. Az elsődleges orvosi vélemény szerint az Opel sofőrje – egy 39 éves kecskeméti nő – könnyű sérülést szenvedett.
Járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött - annak hirtelen fékezése esetén is - meg lehessen állni.
Vezessenek óvatosan és körültekintően! Ne feledjék, a balesetek megelőzhetőek! Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság!