Bács-Kiskun megyében történt

2021. 07. 27., k - 06:29
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei röviden.

 

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2021. július 26-án 0 óra és 24 óra között 19 esetben összesen 88 határsértőt tartóztattak fel. A külföldiek sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért mindannyiukat visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Ugyanebben az időszakban a határ mentén további 62 illegális migránst akadályoztak meg abban, hogy jogellenesen az ország területére lépjenek.

 

A tegnapi napon a járőrök és nyomozók 8 személyt fogtak el, és további 5 előállításáról intézkedtek. Hárman bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

A kecskeméti rendőrök gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében szabálysértési őrizetbe vettek egy 47 éves lakiteleki lakost. A férfi úgy vett részt a közúti közlekedésben egy mezőgazdasági vontatóval, hogy nem rendelkezett vezetői engedéllyel.

 

Megyénkben az elmúlt 24 órában 1 súlyos és 2 könnyű sérüléssel járó, valamint 9 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén történt rendőri intézkedés.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Elismerések tolnai rendőröknek

Kollégáink augusztus 20-a, állami ünnepünk alkalmából, a huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkájuk, magas színvonalú felkészültségük alapján vehettek át jutalmat.

 

Az előre utalás veszélyei

Az internetes vásárlások során a hirdetőkkel legyen szkeptikusabb, és amennyiben lehetséges, ellenőrizze az eladó korábbi ügyleteit, keressen rá a régebbi vásárlók véleményére!

 

Állami elismerést vehetett át

Magyarország Köztársasági Elnöke magyar bronz érdemkereszt kitüntetéssel ismerte el Tóth Szilvia r. főtörzszászlós, a Dombóvári Rendőrkapitányság referensének munkáját.