Az utcán kiabáltak

2016. 02. 18., cs - 10:03
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint kábítószert fogyasztott az a három fiatalember, akiket a hajdúböszörményi rendőrök elfogtak.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást három helyi lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. február 16-án 16 óra 30 perc körüli időben állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy Hajdúböszörmény, Boda Katalin utcában tartózkodik három őrjöngő fiatal, akik nem akarnak onnan elmenni. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol igazoltatták a zavartan viselkedő fiúkat. A járőrök átvizsgálták a fiatalemberek ruházatát, amely során S. Imrénél kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le. A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságra előállított helyi lakosokkal szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. A nyomozók a 20 éves S. Imrét, a 20 éves N. Lászlót és a 18 éves N. Patrikot gyanúsítottként kihallgatták. A gyanúsítottak az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.

 

Tényleg gyorsabban odaérsz?

A gyorshajtás még mindig a fő baleseti okok egyike, és a statisztikák adatai alapján szinte időt sem spórolhatunk vele! A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak a sebességtúllépés veszélyeire.

 

Eltűnt Kolompár Kitti

A Tapolcai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a 15 éves vigántpetendi lány eltűnése ügyében.

 

Megbánta

Kihallgatták a járókeretes férfit hátba rúgó fiatalt.

 

Szintet léptek

A gyanú szerint környékbeli kábítószer-kereskedőket látott el áruval az a bajai férfi, akit a Hírös kommandósok otthonában fogtak el