Az utcán bántalmazták a sértettet

2016. 01. 21., cs - 08:28
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két férfit.

A Debreceni Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást két debreceni lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. január 19-én 22 óra 54 perckor egy férfi tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy Debrecen, Külső Sámsoni út közelében sétált haza, amikor két férfi megállította és bántalmazta őt. A rendőrök a bejelentést követően azonnal a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek a két tettes azonosítása és felkutatása érdekében. A rendőrök értesítették a mentőszolgálat munkatársait is, akik a sértettet kórházba vitték. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a férfi a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A beszerzett adatok alapján a járőrök látókörébe került a 19 éves P. Krisztián és a 38 éves F. Béla, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatók. A két helyi lakost 2016. január 20-án 17 óra 50 perckor Debrecen, Salakos utcában található sörözőben a rendőrök elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították.

A nyomozók a két férfit gyanúsítottként hallgatták ki. A megalapozott gyanú szerint F. Béla hátulról megragadta a sértettet, akit a földre rántott, majd társával P. Krisztiánnal együtt többször fejbe rúgták az 54 éves férfit. A gyanúsítottak az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhetnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.

 

Tényleg gyorsabban odaérsz?

A gyorshajtás még mindig a fő baleseti okok egyike, és a statisztikák adatai alapján szinte időt sem spórolhatunk vele! A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak a sebességtúllépés veszélyeire.