Az iskolában verekedtek

2015. 11. 14., szo - 08:37
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúnánási rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a három fiatalkorú fiút.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy helyi és két polgári lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. november 13-án 11 óra 50 perckor az egyik hajdúnánási oktatási intézmény folyosóján két 15 éves fiú veszekedni, majd dulakodni kezdett. A vita közben a polgári lakos ököllel kezdte ütni a helyi fiút, majd mindketten a földre estek. A verekedést látta egy 16 éves polgári fiú, aki odament és megrúgta a helyi fiatalkorút. A garázdákat a folyosón tartózkodó diákok és tanárok szétválasztották, majd az esetről bejelentést tettek a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A helyszínre érkező rendőrök a három fiatalkorút elfogták és előállították a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. A terheltek a bűncselekmény elkövetését elismerték.   

A verekedésben a hajdúnánási diák az előzetes orvosi vélemény alapján nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A három gyanúsított az eljárás során szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.