Az elmúlt 24 órában történt

2021. 05. 13., cs - 07:31
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.

A megye rendőri szervei 2021. május 12-én tiltott prostitúció, járművezetés az eltiltás hatálya alatt, illetve a távoltartó határozat szabályainak a megszegése miatt összesen öt főt vettek szabálysértési őrizetbe. Az illetékes rendőrkapitányságok a személyi szabadságukban korlátozott személyeket hetvenkét órán belül állítják bíróság elé.

Az elmúlt huszonnégy órában a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság munkatársai egy, elfogatóparancs hatálya alatt álló, körözött férfit fogtak el és vettek őrizetbe. 

Az említett ügyeken túl a megye egyenruhásai hozzátartozók közötti erőszak miatt három esetben alkalmaztak ideiglenes megelőző távoltartást.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt huszonnégy órában öt személyi sérüléssel végződött közúti közlekedési baleset történt, míg anyagi kárral járó ütközés tizenhárom esetben jutott a rendőrség tudomására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.