Az elmúlt 24 órában történt

2021. 05. 09., v - 08:33
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eltiltott járművezetővel, garázda nővel, illetve körözött személyekkel szemben intézkedtek a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

A megye rendőri szervei 2021. május 8-án egy-egy főt járművezetés az eltiltás hatálya alatt, garázdaság, valamint tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt vettek őrizetbe. A szabálysértőket a rendőrök 72 órán belül bíróság elé állítják.

A miskolci rendőrök három, míg a tiszaújvárosi egyenruhások további egy, elfogatóparancs hatálya alatt álló férfit fogtak el és vette őrizetbe.

Hozzátartozók közötti erőszak miatt a szerencsi rendőrök alkalmaztak két esetben ideiglenes megelőző távoltartást.  

A megye közútjain az elmúlt 24 órában - a közlekedők figyelmességének és szabálykövetésének köszönhetően – mindössze egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. Anyagi káros balesetek kapcsán pedig tíz esetben intézkedtek a rendőrök.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.