Az elmúlt 24 órában történt

2020. 07. 22., sze - 08:35
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.

A megye rendőri szervei 2020. július 21-én három férfit járművezetés az eltiltás hatálya alatt, míg további egy személyt tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt vettek őrizetbe, akiket 72 órán belül bíróság elé állítanak.

A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei egy, elfogatóparancs alapján körözött személyt fogtak el, és vettek őrizetbe.

Az említett ügyeken túl hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazott ideiglenes megelőző távoltartást egy-egy esetben az Encsi és a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel végződött közúti közlekedési baleset történt. Anyagi kárral járó ütközés pedig nyolc esetben jutott a rendőrség tudomására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.