Az elmúlt 24 órában történt

2020. 07. 10., p - 07:53
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egyenruhásai 2020. július 9-én egy férfit a távoltartó határozat szabályainak megszegése miatt vettek szabálysértési őrizetbe, akit 72 órán belül bíróság elé állítanak.

Az említett ügyön túl hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazott ideiglenes megelőző távoltartást egy-egy esetben az Encsi, a Mezőkövesdi és az Ózdi Rendőrkapitányság.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel végződött közúti közlekedési baleset történt. Anyagi kárral járó ütközés pedig tizenhárom esetben jutott a rendőrség tudomására.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.