Az elmúlt 24 órában történt

2020. 05. 02., szo - 08:36
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.

Garázdaság és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 25 éves alsózsolcai férfival szemben.

Alsózsolcán, 2020. május 1-jén 21 óra után, előzetes szóváltást követően két férfi kölcsönösen bántalmazta egymást. A verekedés hevében a későbbi gyanúsított egy éles tárggyal fejen ütötte vitapartnerét, akinek súlyos sérülése keletkezett. A kiérkező járőrök elfogták a 25 éves férfit, és a sértett orvosi ellátásáról is gondoskodtak. A gyanúsítottat előállítását követően a nyomozók kihallgatták.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság járőrei egy, elfogatóparancs hatálya alatt álló férfit fogtak el, és vettek őrizetbe.

A kijárási korlátozásról szóló 71/2020. (III. 27.) Kormányrendeletben szereplő, korlátozó intézkedések megszegése miatt 2020. március 28-a 0 óra és 2020. május 1-je 24 óra közötti időszakban, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a rendőrök összesen 408 alkalommal éltek a figyelmeztetés lehetőségével, 743 fővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, és 1039 szabálysértési feljelentést tettek.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye közútjain az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel végződött közúti közlekedési baleset történt. Anyagi kárral járó ütközés pedig két esetben jutott a rendőrség tudomására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.