Az elmúlt 24 órában történt

2020. 03. 16., h - 08:43
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.

A megye rendőri szervei 2020. március 15-én járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt összesen öt főt vettek szabálysértési őrizetbe. Az illetékes rendőrkapitányságok a személyi szabadságukban korlátozott férfiakat hetvenkét órán belül állítják bíróság elé.

A megye szolgálatban lévő állománya két elfogatóparancs hatálya alatt álló férfit fogott el, és vett őrizetbe.

Az említett ügyeken túl hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazott ideiglenes megelőző távoltartást egy-egy esetben az Ózdi, valamint az Encsi Rendőrkapitányság.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt huszonnégy órában két személyi sérüléssel végződött közúti közlekedési baleset történt, míg anyagi kárral járó ütközés kilenc esetben jutott a rendőrség tudomására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.