Az elmúlt 24 órában történt

2019. 12. 30., h - 08:52
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.

A megye rendőri szervei 2019. december 29-én garázdaság, járművezetés az eltiltás hatálya alatt, a távoltartó határozat szabályainak megszegése, illetve tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt összesen öt főt vettek szabálysértési őrizetbe. Az illetékes rendőrkapitányságok a személyi szabadságukban korlátozott férfiakat hetvenkét órán belül állítják bíróság elé.

Az Ózdi Rendőrkapitányság szolgálatban lévő állománya az említett ügyeken túl, hozzátartozók közötti erőszak miatt három esetben alkalmazott ideiglenes megelőző távoltartást.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt huszonnégy órában egy személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset történt, míg anyagi kárral járó ütközés hét esetben jutott a rendőrség tudomására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.