Az elmúlt 24 órában történt

2019. 10. 11., p - 08:19
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.

A megye rendőri szervei 2019. október 10-én egy-egy férfit járművezetés az eltiltás hatálya alatt, illetve tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt vettek szabálysértési őrizetbe. Az illetékes rendőrkapitányságok a személyi szabadságukban korlátozott személyeket hetvenkét órán belül állítják bíróság elé.

A megye szolgálatban lévő rendőri állománya három, elfogatóparancs hatálya alatt álló személyt fogott el és vett őrizetbe.

Az említett ügyeken túl hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazott ideiglenes megelőző távoltartást egy-egy esetben a Miskolci, a Szerencsi és a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt huszonnégy órában három személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset történt, míg anyagi kárral járó ütközés kilenc esetben jutott a rendőrség tudomására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.