Áttért a szemközti sávba

2019. 08. 22., cs - 11:11
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesetet okozó járművezető életét vesztette, a vétlen sofőr és utasai megsérültek.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2019. augusztus 21-én 14 óra 26 perckor a 8645-ös számú úton, Harka és Sopron között. A helyszíni szemle adatai szerint egy 43 éves győri nő közlekedett Fiat típusú autójával Harka felől Sopron irányába, amikor a 3. kilométerszelvénynél –eddig tisztázatlan okok miatt - a jobb oldali murvás felületű útpadkára lehaladt. Ezt észlelve egy hirtelen kormánymozdulattal visszatért az úttestre, majd áttért a menetiránya szerinti bal oldali fogalmi sávba, ahol a vele szemben szabályosan közlekedő Ford típusú személygépkocsival összeütközött. A frontális ütközés miatt mindkét jármű az árokba csapódott és a Ford eleje kigyulladt. A tüzet egy arra haladó másik jármű vezetője oltotta el. A Fiat sofőrje a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az ütközésben a vétlen autó vezetője és két utasa is megsérültek, őket a mentők kórházba vitték.

A Soproni Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.

A hasonló balesetek megelőzése céljából a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakat javasolja:

  • Amennyiben a járművezető észleli, hogy autójával lehaladt az útpadkára, semmiképpen ne tegyen hirtelen kormánymozdulatot. Általánosságban elmondható, hogy a hirtelen fékezés a jármű irányíthatóságát veszélyezteti, hiszen a jobb és baloldali kerekek eltérő tapadású és egyenetlenségű felületen haladnak. Ilyen helyzetben ajánlható a csupán gázelvétellel történő lassítás, esetlegesen az olyan volumenű lassító fékezés, amely nem veszélyezteti a jármű irányíthatóságát.
  • Ha a vezető úgy érzi, hogy nem képes visszanyerni uralmát saját maga reflexei, vagy a jármű irányítása felett, akkor inkább hagyja gurulni a járművet jobb oldali kerekekkel az útpadkán. Az ijedség, a pánik okán ellenőrizetlen fékezés legalább olyan veszélyes, mint a hirtelen kormánymozdulat. Azt javasoljuk, hogy a járművezetők határozottan fogják meg a kormányt, engedjék el a gázt és óvakodjanak a kontrollálatlan fékezéstől! Fékezzenek finoman, tegyenek meg akár 30-40 métert is az útpadkán, majd óvatos mozdulattal vezessék vissza az addigra lelassuló autót az úttestre.
  • Kérjük, hogy mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelő sebességgel és figyelemmel vezessenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.

 

Közfoglalkoztatottak kiberbiztonsági felkészítése

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai az önkormányzatok közreműködésével kiberbiztonsági előadássorozatot tartottak közfoglalkoztatottaknak Pécsett és Piskón.

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.